A sebekről
„A seb az a hely, ahol a fény beléd hatol.”
Rúmí

Lett egyszer egy seb.

Akkor megszakadt a folytonosság.

Idegen anyag került a testbe: szálka az ujjba, szög a tenyérbe, egy elvétett hangsúly a szívbe, egy ferde tekintet az emlékezetbe.

Talán véletlen volt, talán szándékosan történt, egyre megy – a seb gyógyulni vágyott. A szálka kilökődött, még heg sem maradt utána. Vagy az idő körbenőtte, s most együtt lüktet a keringő nedvekkel a sebző és a sebzett.

Hétköznapi hegeink oly esendővé tesznek minket. Kettéhasítják tudatunkat tettesre és áldozatra.

Hétköznapi hegeink emékeztethetnek, hogy botot dughatunk a karma kerekének küllői közé: volt, hogy megsebződtem. Volt, hogy megsebeztem.

Megbocsáthatok.

heg_ido3

„Egyetemes sebek a kertben." (Pilinszky J.)