Mindennek fundamentuma, az Igazság, és vele a Végső Jó
eljövetelének lehetősége is elhomályosul a pillanattal, amikor legelőször
félrenézünk.
Amikor a másik a szavakat keresi, hogy áthidalja a szívtől a
szájig tartó rettenetes távolságot.
Fáj, mint a verés, a gondolat, hogy néha azért nem
találni a szavakat, mert nincs semmi, de semmi, amit ki lehetne velük fejezni.
Amíg ő úgy tesz, mintha volnának, addig én
félrenézek. Behunyom a szemem. (Most elviselhető.) Odahallani, ami nincs
ott. (Most másra gondolok.) Beleérteni, amit a másik sosem gondolt.
Játék. Ketten vagyunk benne. (Egyedűl csak te meg én.)
Meddig?
Addig.
Amíg Plútó nagyúr azt nem mondja: elszámolunk.
Három. Kettő. Egy. Zéró.
Mi van, ha túl sok a Három? Ha nincs meg a Kettő?
Mi van, ha egyes-egyedül:
Egy van.
A szavakat, amiket a másiktól szeretnék visszahallani, magamban
sem találom.
A szeretet, amit másoktól várok, hogy érezzenek irántam,
vajon bennem megvan-e önmagam felé?
Lilith felvérző sebe, amit a Kettő ütött rajta, Eggyé válik.
Maga tépi fel és marja a régi vart.
Nem vezet át más út a tű fokán, mint a lemondásé.
Lemondani, amiről a legnehezebb.
A fájdalomról. A verésről és a megveretésről is.
Lemondani Mindenről.
(Most minden van.)
* * *
Vízgyűrűk fodrozódnak az arca körül, ahogy a felszínre emelkedik.
Guru Nanak három nap után felbukkan a víz alól, és így szól:
Ek ong kar.
Ezekben a szavakban gyökerezik a teremtett világ összes bölcsessége:
Mindegy egy.
Amit rajtam kívül állónak hittem, bennem van.
Amit mástól akartam hallani, kimondom.
Amiről beszélni akartam, rájövök: szükségtelen beszélni róla.
Mert a mindenek mélyén dobbanó szeretetet cselekedni kell. Az egységből a
pórusaimon át a mindenségbe pulzáló fény sem más, mint a Forrás cselekvő,
áramló szeretete.
Minden egy: lassan értem meg, hogy a gyökerek gyökere, az
alapok alapja, a rendíthetetlen sarokkő nem egy mozdulatlan nyugvópont, hanem
áramló, folyvást változó világtengely.
Minden egy: talán még nem késő felismernem, hogy a gyökerek
gyökere, az alapok alapja az önmagam iránt táplált feltétel nélküli, gyöngéd
szeretet. Hogy miért vágyjuk az ismerős keresztutat járni, és a sebeink
fájdalmán keresztül vonszolni magunkat a megigazulásig? Talán mert nehéz
eltérni a megszokottól. Fájdalmas lemondani a fájdalomról.
Ha a tér és idő keresztjére vert ember szeretetével
önmaga felé fordul, és hajlandó leszállni a keresztről, azzal megállítja az
időt és elkerüli a végzetet. Többé nem a karma körei kényszerítik, hanem belesimul a Mindenséghez kapcsoló köldökzsinór tápláló keringésébe.
A Minden egy gyűrű az önmegváltás misztériumának erejét áramoltatja hullámaiban.
(Idézet: Pilinszky J.)
(Fotó: Pexels, R Fera; Rex Joshua Alarcon)
